“Kislánykorom óta az esküvőmről álmodoztam. Elképzeltem milyen lesz a ruhám, a hajam, milyen virágok fogják díszíteni a termet, hogyan lesznek elrendezve az asztalok, milyen zenére fogunk táncolni az újdonsült férjemmel, milyen lesz a hitvesi csók.

Akkor még gőzöm sem volt, mi fán terem egy esküvő, hogy mennyi szervezést és háttérmunkát igényel az álmom megvalósítása.

A kutya se gondolta, hogy kauciót fogok fizetni, hogy szerződéseket fogok kötni, cinematográfusról és ceremóniamesterről pedig még nem is hallottam.

Ennek ellenére Te voltál az első, akit megtaláltam. A kisugárzásod már online is elnyerte a voksomat, az első találkozás pedig meggyőzött a közös szimpátiáról.

Köszönöm a szervezés ideje alatt érkező hasznos tanácsokat és lélekmasszírozást.
Mivel mindent észrevétlenül intéztél, sikerült elfeledtetned velem, hogy mennyi mindenre kéne még aznap is figyelnem.

Te voltál a hátvédem és ettől biztonságban éreztem magam. Nélküled nem lett volna ilyen csodás napunk. 

Viki és Feri

Miután lement minden szervezéssel járó stressz, csak akkor jöttem rá, miről is szólt ez a nap.

Ettől a naptól fogva nem csupán férj és feleség, hanem a törvény előtt is család lettünk. Nincs is ennél jobb érzés a világon.

Köszönöm, hogy sikerült a nagy napon segítettél felhőtlenül élvezni az álmomat! “

Viki és Feri

A FB-on a Csevegőben így írt rólam Viki:

“Huba egy csupaszív ceremóniamester. Minden szavából és tettéből érződik, hogy megtalálta a hivatását.

Számára az esküvő nem csak egy a sok közül, titeket akar megismerni és az első találkozótól az esküvő utánig érdeklődik irántatok.

Nagyon sok használható tanácsot kaptam tőle és az esküvőn megnyugtató volt a tudat, hogy a háttérben mindent kézben tart:

keresi az elveszett gyűrűt (hát persze, hogy megtörtént 😀 ), elviszi utánatok a házassági anyakönyvi kivonatot (mi mást hagytunk volna a templomban), beszél a szolgáltatókkal (nektek nem lesz időtök), csitítja a kedélyeket (sajnos szükség volt rá), vizet nyom a kezetekbe, vagy akár figyel, hogy a tortafotón ne legyen ott a kés 😀 . Ezek csak azok a dolgok, amikről én tudok, de el se tudom képzelni, mennyi apróság volt még a háttérben.

A játékai egyediek, nem tolakodóak, igazi társaság-összehozós fajták.

No és a végére hagytam a tejszínhabot: ír rólatok egy dalt és azt elénekli az esküvőn! Dőltünk a röhögéstől. :D”

Esküvői képek: AtteKovacs Photography
Esküvőhelyszín: Noszvaly, Kastély
Ceremóniamester: Hubadúr

Te voltál a hátvédem, biztonságban éreztem magam
Te voltál a hátvédem, biztonságban éreztem magam A kisugárzásod már online is elnyerte a voksomat, az első találkozás pedig meggyőzött a közös szimpátiáról.
"Lubickoltunk a biztonságban, amit ceremóniamesterként nyújtottál nekünk." Egy csodás koncepcióval álltál elő a szertartásra vonatkozóan (nem mellesleg a szolgáltatók megdöbbenésére aktívan részt is vettél a megvalósításban)...
"A munkádat csillagos ötösre értékeljük" Olyan dolgokban is lehetett Rád számítani, ami nem is biztos, hogy alapvetően a Te feladatod lett volna...
"Milyen jó dumája van annak a ceremóniamesternek!" Kicsit nehezen írunk Neked, mert nem is tudjuk, hogy hogyan öntsük szavakba amit érzünk. A rövid verzió az, hogy csodálatos volt minden...
Weisz Fanni esküvője: Boldogság, szerelem, jelek.
Weisz Fanni esküvője: Boldogság, szerelem, jelek. Így zajlott az esküvő, persze titokban.
"Barátságos és profi ceremóniamester vagy" Már a bevonulásnál improvizáltam, hiszen a pár a szertartás utáni kivonuláshoz tervezte a buborékfújást...
Huba was very open to our ideas and very willing to help us
Huba was very open to our ideas and very willing to help us A káli medencében megtartott kétnyelvű esküvő rövid története a mai napig óriási emlék számomra.
Első pillanattól fogva profin csináltál mindent, az utolsóig!
Első pillanattól fogva profin csináltál mindent, az utolsóig! A te jelenléted elengedhetetlen volt, nélküled ez nem így zajlik le, abban biztosak vagyunk.
Nagyon örültünk, hogy megtaláltuk egymást!
Nagyon örültünk, hogy megtaláltuk egymást! Neked köszönhetően nagyon sok hasznos ötletet és tanácsot kaptunk, ami beindított egy kreatív folyamatot
Hírös (hajós) esküvő Kecskeméten: Pilla és Attila bulija
Hírös (hajós) esküvő Kecskeméten: Pilla és Attila bulija A fogadalmakat egymás fülébe súgták, miközben a hangfalból áradt a dal...