“Pont ott fogtad szorosabbra a gyeplőt és engedted lazábbra, ahol kellett”
Kedves, Huba!
Arra számítottunk az első találkozásnál, hogy részletesen kikérdezel majd minket, hogy megismerd párosunkat. Ez teljesült is, láttam, hogy közben szorgalmasan jegyzetelsz, nemcsak a papírra, hanem “fejben” is. Nagyon pozitív, hogy figyelsz az apróságokra. 🙂
Külön öröm volt számunkra, hogy belementünk a részletekbe. Nem egy már készre megírt forgatókönyvet
kaptunk tőled, amit sok más szolgáltató sablonosan rá akar erőltetni a házasulandó párra, hanem előadhattuk, hogy mi az elképzelésünk és te azt továbbgondoltad, “megfejelted” még egy-egy ötlettel.
A beszélgetés után olyan lelkes voltam, hogy alig tudtam elaludni, annyi minden eszembe jutott még az esküvővel kapcsolatban. 😀
Ettől olyan boldogok voltunk, mert akkor megérte az a sok munka és sok-sok ötletelés.
Jól esett átadni a Nagy napon a vezérfonalat Neked, aki plusz energiát és még több színt vitt az egészbe.
Tetszett, hogy igazi Trubadúr is voltál, gondolunk itt a költeményedre (újra meghallgattuk!) és az udvarias, megfontolt viselkedésedre.
Pont ott fogtad szorosabbra a gyeplőt, ahol kellett és akkor engedted lazábbra, amikor időszerű volt. Még a menyasszonyrablás is belefért!
Hihetetlen, ahogy sikerült megakadályoznod az amúgy elég nehéz fiúk menyasszonyrablását. Kellően határozottan védtél meg bennünket a beláthatatlan következményekkel nem számoló, szerintük remek ötletsorozattól.
Felügyeleted alatt kitaláltak és véghezvittek a helyszínen egy sokkal jobbat és Zoli nagyon hősiesen megküzdött értem a helyszínen található fakardokkal. Köszönöm, hogy uraltad a helyzetet!
Eszter és Zoli
Menyasszonyi ruha: Bélavári Zita
Esküvőhelyszín: Nomádia
Képek: Katona Tamás Fényirdája
DJ: Szlivon Bálint, WellWed
Ceremóniamester: Hubadúr